„A filozófiai kávéház nem egy sajátos hely elnevezése, hanem olyan (többnyire) nyilvános, bárki által szabadon és ingyen látogatható összejövetel, ahol a résztvevők közös filozófiai beszélgetéseken vesznek részt. A résztvevők mintegy maguk válnak filozófusokká. A szokásos módszer szerint egy filozófiailag képzett facilitátor vagy moderátor irányítja a szisztematikus beszélgetéseket
A filozófiai kávéház nem „kávéházi filozófia”, nem alkalmi és rendszertelen okoskodás, hanem meghatározott módszereken alapuló közösségi filozófiai gyakorlat. (…) Bár filozófiai kávéházba járni mindenképpen szórakoztató dolog, annak fő célja nem elsősorban ebben áll, hanem hogy hozzásegítsen minket nézeteink és életünk kritikus átvizsgálásához, s ezen keresztül egy filozófiai értelemben vett jobb élethez.
Filozófiai kávéházba nem azért megyünk, hogy a ma szokásos értelemben tanuljunk valamit a nálunk tájékozottabbaktól vagy okosabbaktól, hanem hogy vitára bocsássuk, ezáltal pedig új perspektívából vizsgáljuk át saját nézeteinket.”
A rendszeresre tervezett programunkra első ízben az Állatok világnapján kerül sor. A beszélgetést Nemes László (PhD) filozófus (akitől a fenti sorokat is idéztük) vezeti Csonka Bertával, aki doktori kutatása témájául a kutyák kulturális reprezentációját és filozófiáját választotta.
Pár előzetes gondolatébresztő:
- ember és állat viszonyának változása (vadállatok, háziállatok, társállatok)
- hasonlóságok és különbségek az ember és az állatok között
- etikai dilemmák az állatokkal való együttélésben
- tanulhatunk-e valamit az állatoktól, akár a filozófiáról is?
Minden érdeklődőt szeretettel várunk 2021. október 4-én du. 6 órakor a könyvtárban.
Cím: 2131 Göd, Pesti út 72.
Tel.: 27 532 155